Köszöntő

KTA köszöntő

Szeretetettel köszöntöm Önöket iskolánk honlapján!


Engedjék meg hogy bemutassam intézményünk tevékenységét. Jómagam több mint tíz éve tartok fenn szakmai és baráti kapcsolatokat Magyarországon. Örömömre szolgál, hogy ez idő alatt sikerült megalapozni egy olyan szakmai programot, ami folyamatosan működik és fejlődik. Ennek a fejlődésnek köszönhető, hogy lehetőségetek lesz egy teljesen új gimnáziumi programban részt venni, és már most elindulni az Európai Polgárok útján. A Tatay és a KTA közötti együttműködés olyan magas és tartalmas színvonalú oktatási programot kínál, ami a jövőbeni továbbtanulásotokat és elhelyezkedéseteket nagyban elősegíti. Kívánom, hogy minél többen részt vehessetek ebben az új kezdeményezésben!

dhr. Hans Willems KTA

 

Kedves látogató!
Sok szeretettel köszöntelek a KTA-Tatay honlapján.

Örülök, hogy megtaláltad a KTA programját, és remélem, hogy elnyeri tetszésedet. Filozófiánk alapja, hogy egy nemzet szürkeállományának hathatós fejlesztése fogja meghatározni az ország jövőbeni boldogulását, ami manapság elképzelhetetlen a jó és széles körű külföldi együttműködés nélkül. Ezek alapján olyan komplex programmal várunk, ami lehetőséget nyújt a jövőbeni aktív nemzetközi és hazai munkavállalásra egyaránt. Bízom benne, hogy hamarosan Téged is, Önt is KTA-s diákként üdvözölhetünk iskolánkban!

Márkus Gábor KTA

 

 

Bejelentkezés

Go to top